Nem is tudom, mikor kezdődött... Mikor is mertük bevallani egymásnak, hogy imádjuk az ócskábbnál-ócskább elcsépeltnél-elcsépeltebb para filmeket. A nekünk szórakozást nyújtó parafilmek jellemzői: sötét szobában ziháló lélegzettel mászkálás, miközben csak a padló recseg; hirtelen becsapódó ajtó, amikor persze sem ember, sem állat nincs a közelben és szél sem fúj; hirtelen beboruló ég, és sejtelmesen feltámadó szél, ami a búzamezőt ringatja; bezáródó, és soha többé ki nem nyíló ajtók; eltűnt emberek, akiket max. fehér lepelben közlekedve látunk legközelebb; kútból kimászni próbáló rosszarcú kislányok; anyut lépcsőről sátánarccal lelökő 2 éves kölkök; erdőben rohanó taknyos tinédzserek... Na szóval minél több ilyen, és ehhez hasonló remek misztikus elemmel tömik tele a filmet ottan holivúdban, mi annál inkább félünk. De élvezzük. Közben potyog a patakuki a földre, és szorítjuk egymás kezét (esetleg Szinbádot). Címeket nem sorolok:).
Úgyhogy Timcsánk mozi-ízlésével semmi gond sincs (hiszen ez azt feltételezné, hogy az enyémmel is van).
Ja, és mivel úgyis rég voltunk moziban rettegni, lassan be kelle iktatnunk egyet, nem Drága?:)
Utolsó kommentek