Úgy látom, senkit nem mozgatott meg ez a blog dolog, mert olvasni ugye jó, de melózni is érte már nem annyira......
Én azért megosztom Veletek azt a képet, amin jól láthatóak a tegnapi 10 km-es túrámnak köszönhető sebeim. Egy biztos, eddig sem voltam egy sportlady, na ezután sem leszek. Mert minek is gyalogoljon őnagyságom és súlyfeleslegem erdőben, hegyeken és terepen, ha otthon is ülhet a tv előtt fagyit majszolva, VV-t nézve. Pláne, ha mindezt nem egyedül teszi, mivel az egyik fülén az egyik p, a másikon pedig a másik p kommentálja az eseményeket.
Amúgy szórakoztató volt a gyalogtúrát követő shopping-túra is a csajokkal, bár akkorra kissé elfáradtam és a lábaim is nagyon fájtak, de kitartóan mentem boltról boltra, persze hiába, mert üres kézzel jöttem el. Persze Tim nem így járt, ő keresett és talált. Zsu is keresett, de ő nem talált. Pelcsi meg egyszerűen csak nem jött el.
Hogy hogy találtunk vissza a kocsimhoz? Hát az az igazság, hogy én ismertem az utat és tudtam is, hogy merre kell menni, de szándékosan próbára tettem a másik két p helyismeretét Budaörsön. Hát mit is mondjak? Inkább semmit, ha magatokba néztek, úgyis tudjátok, hogy van még mit tanulni. :-)
SZEDERSZÍNSZERELEM!!!
Utolsó kommentek