...ami nem is olyan borús, hiszen néha kisüt a nap. Itt a második kerület szélén most is határozottan így tesz. És biztos vagyok benne, hogy a folyó másik oldalán a Parlament mellett Dettinél is ez látszódik! Hát igen. Kettőnél süt a nap, de mi lehet a másik két kis commandózzal? Évi biztos tökélyre fejlesztette azon tudását, mivel is hiszi azt a mellette ülő melltartómentes kollegina - akinek egyébként nagy szüksége lenne ama bizonyos cicifixre - , hogy ő rendületlenül figyel minden egetverő baromságra, ami elhagyja kollegina száját. Zsuzska talán fellebbezések és beadványok széles tárházába és Katinéni barokkos körmondataiba merülve próbálja túlélni ezt a napot is. Habár neki nem kell. Ő ugyanis szereti ezt csinálni. Ezt mondja ő, mi meg nem hisszük el. Biztos csak úgy tesz, mivel mi tudjuk, hogy lélekben ő krumplipüré éttermet akar nyitni dönthető fotelokkal.
Így megy ez már lassan 10 éve. Ha ez a barátság a lányom lenne, akkor talán most mesélné el, hogy az iskolai bulin már nem kinyújtott karral lassúznak. 10 éve még az volt a legnagyobb problémánk, hogy beüljünk-e a római jog előadásra, vagy inkább menjünk el enni valahova. Talán akkor is ilyen idő volt: kicsit borongós, kicsit szeles, kicsit napos, de a miénk! És ez nem változott most sem. Vagyunk, megvagyunk, kicsit több problémával, kicsit több érzéssel és felelősséggel, de vagyunk. Együtt vagyunk, és talán ez a legfontosabb.
Nem tudom még hogyan fogom leírni ezt a 10 évet. Tulajdonképpen nem is nagyon akarom. Leírva már nem annyira csodálatos, mint ahogyan személyesen megéltem. De teszek egy próbát és azon leszek, hogy más is megismerje ennek a négy különösen bolond lánynak a történetét. Lehet, hogy néha kivételezni fogok, hiszen nem is tudnám másképp leírni. Négy egyéniséget nem lehet eggyé gyúrni. Elég ha ezt mi néha megpróbáljuk (vajon miért lesz az ilyen próbálkozásoknak mindig alkoholizálás a vége?).
Szóval ez a kissé borús szeptemberi csütörtök nem is annyira borús. Van három ember aki a szívemhez közel áll, és akik kitöltik az életemet. Ők szinte már megfelelnek a "közeli hozzátartozó" meghatározásnak. Róluk szól ez a blog. Azaz rólunk, a commandos-ról. Okuljon belőle mindenki aki úgy érzi, egy kicsit is része volt hasonlónak az életében. Mert ez pótolhatatlan és ezért nekem
Így megy ez már lassan 10 éve. Ha ez a barátság a lányom lenne, akkor talán most mesélné el, hogy az iskolai bulin már nem kinyújtott karral lassúznak. 10 éve még az volt a legnagyobb problémánk, hogy beüljünk-e a római jog előadásra, vagy inkább menjünk el enni valahova. Talán akkor is ilyen idő volt: kicsit borongós, kicsit szeles, kicsit napos, de a miénk! És ez nem változott most sem. Vagyunk, megvagyunk, kicsit több problémával, kicsit több érzéssel és felelősséggel, de vagyunk. Együtt vagyunk, és talán ez a legfontosabb.
Nem tudom még hogyan fogom leírni ezt a 10 évet. Tulajdonképpen nem is nagyon akarom. Leírva már nem annyira csodálatos, mint ahogyan személyesen megéltem. De teszek egy próbát és azon leszek, hogy más is megismerje ennek a négy különösen bolond lánynak a történetét. Lehet, hogy néha kivételezni fogok, hiszen nem is tudnám másképp leírni. Négy egyéniséget nem lehet eggyé gyúrni. Elég ha ezt mi néha megpróbáljuk (vajon miért lesz az ilyen próbálkozásoknak mindig alkoholizálás a vége?).
Szóval ez a kissé borús szeptemberi csütörtök nem is annyira borús. Van három ember aki a szívemhez közel áll, és akik kitöltik az életemet. Ők szinte már megfelelnek a "közeli hozzátartozó" meghatározásnak. Róluk szól ez a blog. Azaz rólunk, a commandos-ról. Okuljon belőle mindenki aki úgy érzi, egy kicsit is része volt hasonlónak az életében. Mert ez pótolhatatlan és ezért nekem
ÍGY KEREK A VILÁG:
T.
Utolsó kommentek